2012-ben szereztem meg életem első jógaoktatói oklevelét Budapesten, és akkor még fel sem merült bennem, hogy valaha “igazi jógaoktató” leszek.
Elsősorban a saját mozgásom és kíváncsiságom miatt vágtam bele a Mandala Gerincjóga oktatóképzésébe, ám sokkal többet kaptam itt, mint amiért eredetileg jelentkeztem. Azon túl, hogy a testtudatom és a mozgáskultúrám is rengeteget fejlődött, itt kaptam meg a kezdőlökést, hogy a sikeres vizsga után mégis elkezdjek órákat tartani.
Friss diplomás pszichológusként eleinte abban bíztam, hogy a képzéseken megszerzett tudást, és az oktatásban szerzett tapasztalatot később összekapcsolom az eredeti szakmámmal. Azonban minden egyes gyakorlás vagy jógaóra végén egyre inkább erősödött bennem az érzés, majd kétségtelenné vált, hogy megtaláltam a hivatásomat. Itt a helyem.
A napi gyakorlásom általában astanga vagy flow jóga, nekem most a kettő együtt kerek. A flow jóga számomra egy kreatív játék, amikor bármilyen útvonalon keresztül bármilyen formával szabadon kísérletezhetek. Az pedig, hogy 2013-ban elkezdtem astangázni és mysore órára járni, mérföldkövet jelentett a gyakorlásomban, és erősen meghatározta az oktatói stílusomat. Egyre mélyebb anatómiai ismeretekre vágytam a mozgásfejlesztés kapcsán, és többet akartam tudni arról, hogyan lehet a haladó szintű gyakorlás személyre szabható és biztonságos.
Nagyon hálás vagyok Pápa Gyöngyvérnek és az egész a budapesti csapatnak, hogy a képzéseiken és jógaóráikon biztos szakmai alapokat, inspirációt és az önbizalmat nyertem az oktatáshoz. 2012 óta nem telt el úgy év, hogy ne vettem volna részt valamilyen szakmai továbbképzésen vagy szimpla tanfolyamon a szervezésükben.
És hogy igazi jógaoktató lettem-e?
Korábban folyton az járt a fejemben, hogy még nem vagyok kész, még nincs elég szakmai tapasztalatom. Időnként most is belém hasít a gondolat, hogy tudok-e még újat tanítani, vagy szimplán fenntartani az érdeklődését a gyakorlás iránt annak, aki már évek óta velem jógázik.
Aztán rájövök, hogy ez nem is baj, hogy így van. Pont azt szeretem a jógában és a jógaoktatásban is, hogy mindig van tovább, és sosem érzem teljesen késznek magamat. Mindig szembejön valami, amit szeretnék jobban megérteni, megtanulni vagy elsajátítani, és bízom benne, hogy ti is pont így éreztek gyakorlás közben.
Amikor 2014-ben Németh Gergő és Pápa Gyöngyvér felvetette, hogy csatlakozzak a mandalás csapatba, már volt egy saját kis termem egy szuper gyakorlói közösséggel, ez volt a Dahlia Jóga. Épp egy nagyobb helyiséget kerestem neki, mert az előzőt kinőttük, és nem fértünk el a jógaórákon.
Önállóan kezdtem el az oktatást Debrecenben, de mindig is szerettem volna tartozni valahová, és egy összetartó csapatban dolgozni. Megismertem több kedves, elhivatott jógaoktatót a városban, azonban a mandalások minimalista szemléletmódja volt az, amivel teljes mértékben azonosulni tudtam, ahogyan azt is nekik köszönhetem, hogy a mindennapjaim részévé vált a jógagyakorlás, és hogy meglepő fordulatot vett az életem az egyetemi tanulmányaim után.
A Mandala egy elkötelezett, lelkes jógásokból álló szakmai közösség, hasonló a szemléletmóddal és célokkal. Hálás vagyok, hogy egy ilyen közösséghez tartozhatok, és hogy itthon is létrehozhattunk egy összetartó mandalás csapatot.
Együtt könnyebb, és jó érzés valahová tartozni. Mindez veletek, a jógásainkkal együtt kerek – hiszen a Mandala mi vagyunk!
2013-ban kezdtem el astangázni. Soha nem voltam erős és talpraesett, így biztos voltam benne, hogy szükségem lesz négy-öt évre, mire végig tudom csinálni az első sorozatot, olyan akrobatikusnak tűnt számomra.
Eleinte csak azt végeztem a gyakorlatsorból, ami könnyen ment, ami azonnali sikerélményt nyújtott, és ott hagytam abba a gyakorlást, ahol éppen elvesztettem a lelkesedésemet vagy a türelmemet. Be kellett látnom, hogy a gyakorlásom ebben a formában sajnos zsákutcába vezet, iránymutatásra volt szükségem – ezért kezdtem el mysore órára járni. Nagyon sokat segítettek a tanáraim visszajelzései, a személyre szabott technikai tanácsok és a finom korrekciók, így alakult ki a napi rendszerességű, önálló gyakorlásom.
A rendszeres astanga gyakorlás mellett kitartóbbá és türelmesebbé váltam. Már nem fejezem be azonnal a sorozatot, ha olyan kihívással találom szemben magamat, amivel nem tudok azonnal megbirkózni, de különösebben nem is sietek sehová, inkább csak élvezem az utat!
Az astanga gyakorlás egy olyan biztos pontja a napjaimnak, ami lehet, hogy minden egyes alkalommal más és más élményt nyújt, de mégis ott van benne az a megnyugtató állandóság, ami akkor is támogat, és megadja a mindennapok ritmusát, amikor a világ épp kifordul a négy sarkából.