Stresszoldó jógára kezdtem járni Ágihoz még a Dahlia Jógastúdióba, szóval régen. Bevallom csak azért kezdtem el, mert muszáj volt, akkor már több, mint 10 éve futottam és nyújtogattam (nagyon minimál szinten). Merev voltam, egyáltalán nem hajlékony, a gyenge hátizomzat és az ülőmunka rátett még egy-két lapáttal, és állandó hátfájás, derékfájás majd lumbágó lett belőle.
Szóval muszájból jógáztam, és nem ment könnyen. Nem fogott meg a jóga, mert lassú volt, nem is ment jól. Ági hamar elkezdte forszírozni az astangát, hogy az jobb lenne nekem. Szerintem csak látta, hogy az idő múlását kémlelem az órán lopva. Astangán erre nincs idő, aztán meg úgyis beszippant és kész, már mindegy… 🙂 Marad a maximális jelenlét, meg tudod élni a saját gyakorlásod, a saját nehézségeidet, a saját sikerélményeidet, a fejlődésed, aztán idővel tudsz egyszerre jól lélegezni, jógázni, figyelmet irányítani. Kitartás kell az astangához, talán ez tetszik benne. Összetett, talán ez is tetszik benne. Nekem az astanga jelenlét és kikapcsolás egyszerre. Aztán annyira beszippantott az astanga, hogy fokozatosan kopott ki a futás néhány hónap alatt teljesen az életemből.
Az astangás élmények vittek tovább: elvégeztem a gerincjóga kezdő, majd haladó képzéseket, amelyek nagyon sok anatómiai ismeretet adtak, amiből aztán később a saját gyakorlásom is építkezett, mellette pedig Ágitól lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam a jógaoktatást a Mandalában. Nagy kihívás volt, és az elején stresszeltem (és most újra fogok :)), de 5-10 perc után elmúlik és közösen gyakorlunk. Érezni közben a csoport energiáját, a ki nem mondott „na ez sok volt”, „mikor pihenünk már?”, nagy jóleső sóhajokat, elengedéseket. Néha én szórakoztatlak Titeket a szórend cseréimmel, néha kimondhatatlan szavak keserítik ez életem… Az élőzés varázsa. 🙂
Én köszönöm előre is az energiát, amit tőletek kapok.