A jógával a húszas éveim második felében találkoztam, addig szinte alig mozogtam rendszeresen. Már az első órák után éreztem, hogy valami olyasmit ad, amire szükségem van, mégsem lett rögtön a mindennapjaim része. Évekig inkább időről időre tértem vissza hozzá, notórius újrakezdő voltam.
Egy nehezebb élethelyzet után döntöttem úgy, hogy a mentális egészségem érdekében hetente legalább egyszer elmegyek jógázni. Ez az elhatározás idővel rendszeres gyakorlássá vált, és fokozatosan egyre fontosabb szerepet kapott az életemben. A jóga megtanított jobban figyelni a testemre és önmagamra, és inspirált arra is, hogy más mozgásformákat is beépítsek a mindennapjaimba.
Bár korábban soha nem gondoltam volna, hogy egyszer oktatóként állok majd a matrac elején, a rendszeres gyakorlás végül a gerincjóga oktatói képzéshez vezetett, és folyamatosan keresem a lehetőségeket a további fejlődésre.
Hiszek abban, hogy nem kell tökéletesen hajlékonynak, sportosnak vagy „született jógásnak” lenni ahhoz, hogy a jóga értékes része legyen az életünknek. Illetve, hogy a jógához nem feltétlenül egyenes út vezet. Néha éppen a sok újrakezdés és a lassú, fokozatos elköteleződés adja a gyakorlás legstabilabb alapját.