A szomszéd szőnyegről: Bence

Túl vagyunk az első hónapon, és már el is kelt a 100. bérletünk! Gondoltuk, ennek örömére interjúsorozatot indítunk a törzsvendégeinkkel, hogy ti is jobban megismerhessétek őket! Most megosztják veletek, hogyan kezdtek el jógázni, és miért gyakorolnak kitartóan azóta is.
Első alanyunk ki más lehetne, mint a századik bérlet tulajdonosa, Bence.

Bencét elsősorban az astanga órákról ismerhetitek, de sokat segített nekünk a Mandala megnyitóján is a recepciós pult mögött.


 Miért kezdtél el jógázni?

BenceA jóga mellett két másik sportot aktívan űzök, amik viszonylag kemény fizikai megerőltetéssel járnak. Kettlebellel 4 éve foglalkozom, crossfittel pedig fél éve. Ezeknél vettem észre, hogy a hajlékonyságom nem a legmegfelelőbb, ami akár sérüléshez is vezethet. Ettől függetlenül mindig is irigyeltem azokat az embereket, akiknek az edzések végi nyújtás nem egy plusz megerőltetés, hanem ellazulás.

Mindig is tisztában voltam azzal, hogy a legjobb hajlékonyságot fejlesztő módszer csakis a jóga lehet, és ezen felül hatalmas testi, valamint lelki erőre lehet szert tenni. Ezek után nem is volt kérdés, hogy ideje belevetnem magam.

Hogyan kezdted el a gyakorlást?

A kezdeti próbálgatások, nos… érdekesek voltak. Úgy gondoltam, hogy elég jártas vagyok ahhoz, hogy videóból elsajátítsam az alapokat. Erre az első alkalommal sikerült rácáfolnom, amikor is sikeresen eltörtem a laptopomat a fejenállások gyakorlása közben. ☺

Ezután egy fitnesz terembe jártam órára, ahol az alap mozdulatokat megtanultam, azonban a hely közege nem volt számomra ideális.

Ezután fedeztem fel a Dahliát (szerk.: a Mandala előtti stúdiónk) idén februárban, és azóta is töretlenül járok minden héten.

Milyen típusú órákat látogatsz?

Az első héten két gerincjógán, és egy stresszoldón voltam, azonban ezek nem jelentettek elég nagy kihívást nekem. Azóta astangára járok.

Az astanga még a mai napig megmérettetés számomra, sok ászana van, amiben nagyon sokat kell fejlődnöm. Ugyanakkor élvezem, és nem is tudnék jobb gyakorlást elképzelni jelenleg, valamint hajt a gondolat, hogy egyszer túllépjek a következő sorozatokba.

Mit kaptál a jógától?

Bár csak heti egyszer járok jelenleg, még így is olyan dolgokat sikerült elérnem, amiket korábban soha. A hajlékonyságom javítása mellett sokkal kiegyensúlyozottabb lettem a mindennapokban, és sokkal könnyebben szabadulok meg a stressztől.

Mind crossfitben, mind kettlebellben nőtt a mobilitásom, sok gyakorlat végrehajtásában sikerült komoly változásokat elérnem.

Ezen kívül nagyon sok finom teát, és sok jó embernek az ismeretségét. ☺

Van kedvenc ászanád?

Sírsászana, fejenállás — az első sorozatból ez az a gyakorlat ami a legtöbb összpontosítást igényli számomra, de mégis örömmel állok neki minden alkalommal, jó érzés, hogy hétről hétre egyre jobban megy.

A legnagyobb kihívást jelentő ászana?

Dzsánu-sírsászanák, térdre borulás — mivel még mindig nem vagyok elég hajlékony, ez számomra a legnagyobb kihívás jelenleg. A térdem miatt mind a három pozíció komoly feladat, és nagyon messze vagyok még a helyes kivitelezéstől.

Kivel készüljön a következő interjú?

Én Juhász Marcsiról olvasnék a következő körben, mint leendő oktató. ☺

Vélemény, hozzászólás?