Barion Pixel
+36 30 740 1637 Recepció nyitva: a jógaórák előtti fél órában

Biró Vivien

Biró Vivien jógaoktató

Biró Vivien

jógaoktató

Szeretek megérkezni a szőnyegre. Olyankor tudom, hogy a következő egy-két órát magammal töltöm. Mai, divatos szóval kifejezve ez is egyfajta “énidő”. Szeretek magam lenni, elmerülni a gondolataimban, elidőzni velük, de jól esik néha kiszakadni belőlük és magam mögött hagyni őket. Ezt a gondolatok nélküli állapotot találtam meg a jógában. Jól esik, hogy nem terelődik másfelé a figyelmem, csak az áramlás van, a mozgás és a légzés harmóniája.

2015-ben, amikor megismerkedtem a jógával, még inkább csak a saját hajlékonyságom, a szép ászanák és a gyors fejlődés érdekelt. Az évek során ez a felszínes érdeklődés egyre mélyült: ezen az úton vagyok most, és igyekszem a tudásomat gerincjóga-oktatóként is mélyíteni.

Minden alkalommal azzal az elvárással állok a szőnyegre, hogy megtaláljam akár egy hektikusabb időszakban is a nyugodtságot és a kiegyensúlyozottságot, és szeretném, ha a gyakorlóim is megtalálnák a saját nyugalmukat és egyensúlyukat, amikor a szőnyegre állnak.

Idővel pedig szeretném elérni, hogy ne legyenek elvárásaim, amikor megérkezek a szőnyegre, és egy mély belégzéssel megkezdem a gyakorlást.

Végzettségek

2023
Hatha Jóga oktatóképzés, Mandala Jógastúdiók
2021
Kezdő Gerincjóga oktatóképzés, Mandala Jógastúdiók